A tenisz oktatásának módszertana

A tenisz tanításában két fő irányvonal alakult ki. Az egyik a parciális (részekre bontott), a másik a globális (teljes) módszer.

Globális módszer
Ez a módszer kevésbé elterjedt, és eredményessége is erősen vitatott. Általában gyerekeknél alkalmazzák, mert nekik nagyon jó az utánzóképességük. A módszer lényege az, hogy a tanítványnak az elsajátítandó anyagot, például egy ütésfajtát, teljes egészében mutatunk be. Ezután játék-centrikus gyakorlatok során az edző által végzett teljes mozdulatot a tanítvány lemásolja. A folyamat során a tanítvány az edző mozgását egy az egyben veszi át.

Parciális módszer
A másik, sokkal gyakrabban használt módszer a parciális rendszer, mely a tanulás eredményességét vizsgálva sokkal hatékonyabbnak tűnik. A módszer kifejlesztője Dr. Helmut Heuer osztrák teniszedző. A módszert az osztrák teniszszövetség neve után (Der Österreichische Tennisverband) ÖTV módszernek is nevezik. Heuer híres élvonalban játszó teniszezők mozgását számítógépre vitte. Az ütések mozdulatait egymás fölé helyezte, majd összehasonlítva azokat, kirajzolódtak azok a pontok, melyeket az összes teniszező ugyanúgy ütött. A tenyeres, illetve a fonák ütés esetében ez egyaránt négy-négy azonos pontot rajzolt ki. Azokat a pontokat felhasználva, melyeket minden teniszező ugyanúgy ütött, Heuer meghatározott egy anatómiailag helyes, harmonikus mozgássort. Manapság minden ütés esetében ezeket az elméletileg tökéletes mozgásokat tanítják. Magyarországon a módszer teljes neve: Progresszív parciális módszer. A tenyeres, illetve a fonák ütésre vonatkozó, négy meghatározott pont:

1. pont: az előkészítés vége
2. pont: átmeneti pont az ütésbe (legalacsonyabb pont)
3. pont: találati pont (a legfontosabb)
4. pont: kivezetés vége

A parciális módszer eredményesen használható 7-8 főnél nem nagyobb csoportoknál, elsősorban felnőtteknél, illetve nehezebben tanuló gyerekeknél. A gyakorlatban, edzésen a progresszív parciális módszert a következőképpen érdemes alkalmazni: a tanítványokat felállítom az alapvonal mentén, és labda nélkül az ütés mozdulatát (a négy pontot) begyakoroltatom velük. Felállíthatom őket magam köré is, félkörbe, és az ütést mutatva rögzítem beléjük a négy pontot. Ha a mozdulat labda nélkül, úgymond „szárazon” már mindenkinek megy, akkor az ütőre dobott labdával először a találati pontot kezdem gyakoroltatni velük. Ha ez már megy, akkor lepattintom a labdát, és a tanítvány a találati ponton megüti azt, majd kivezeti az ütést, és befejezi a mozgást a „kivezetés vége” pontnál. Ha ez is megy, akkor hozzáveszem a mozgáshoz a kettes, ill. ha már ez is megy, akkor az egyes pontot is. Ez a folyamat történik mind a tenyeres, mind a fonák ütés oktatásánál.

Az egyes pontnál az ütő feje a tanítvány fejével egy magasságban van. Amikor a tanítványoknak bemutatom pl. a tenyeres ütés mozgását, akkor a teljes mozgást mutatom be, lassítva, miközben magyarázom, hogy mit csinálok. A kettes pontnál az ütő nyele a labdára néz. Érdemes kulcsszavakat alkalmazni az oktatásnál, amelyek beindítják a mozgássort. Amikor kijavítom a mozgást, ne csak a rossz dolgokra hívjam fel a tanítvány figyelmét, hanem arra is, amit jól csinált. Ezzel nem csak önbizalmat adok neki, hanem a jó dolgokat rögzíteni is tudja. A tanítvány és az ütés technikájának kapcsolatában három fő szakaszt különböztetünk meg:
1. tanulási szakasz, 2. gyakorlási szakasz, 3. felhasználási szakasz