Vegyes érzelmekkel néztem az idei Wimbledoni teniszbajnokságot, annak is inkább a férfi egyéni mérkőzéseit.

A női mezőnyről már Martina Hingis visszavonulása után lemondtam, ő volt ugyanis az utolsó női teniszező, akinek eredeti volt a játékstílusa, kreatívan, szemet gyönyörködtetően kezelte a labdát. Utána teljesen sablonos, már-már gépies erőteniszt játszó hölgyek jelentek meg a pályán, ha egyáltalán nőnek lehet őket nevezni. Nincs már a női teniszben semmi trükk, semmi rafinéria. Unalmas a játék, mintha gépek játszanának egymás ellen. Hol vannak már a Navratilovák, a Grafok, az egyéniségek? Na, mindegy.

Az azonban nem, hogy ez a tendencia a férfi mezőnyt is elérte. Igazából már Pete Sampras visszavonulásával lezárult egy korszak, mely után nem láthattunk többet szemet gyönyörködtető stílusú adogatás-röptét játszó játékosokat. Nincs már McEnroe, akinek sajátos, egyéni szervamozdulata, speciális tenyerese, fonákja, zseniális röptéi szinte már művészi szintre emelték a teniszjátékot. Nincs már Becker, aki folyton improvizált, soha nem lehetett tudni, milyen váratlan megoldást talál ki egy adott pontnál. Nincs Edberg, aki az adogatás- röpte játékot olyan tökélyre fejlesztette, olyan látványosan teniszezett, hogy a legtöbb versenyző is elérhetetlennek találta a szintjét és játéktudását.

Federer volt az utolsó teniszező, aki emlékeztetett a régi nagyokra, bár sok teniszértő ezt is megkérdőjelezi. Minden ütése megvan, elegánsan, svájci precizitással üti őket, nagy biztonsággal. Bár szerintem nem elég kreatívan. Az is igaz, hogy abban a mezőnyben, amelybe Federer belecsöppent, ennyi is elég volt. Nem volt igazán ellenfele, sem Andy Roddick, akinek rapszodikus játékszínvonala, valamint gyenge fonákja megakadályozta, hogy rendszeresen a legjobbak közé kerüljön, sem a folyamatos sérülésekkel küszködő Marat Safin, sem a leszállóágban lévő Lleyton Hewitt, a többieket már nem is érdemes komolyan említeni.
Nalbandian egy szezon erejéig jól játszott, utána eltűnt, Baghdatis is hasonlóképpen.

A néhány éve megjelent új generáció sem kecsegtet túl sok jóval. Djokovic és Murray szépen megtanulták az ütéseket, de nem jó teniszezők. A kilencvenes évek közepén, amikor Sampras, Becker, Edberg, Agassi, Lendl, McEnroe, Ivanisevits, Courier, Krajicek egy mezőnyben játszott, valószínűleg az első tízbe sem kerültek volna be. Tagadhatatlanul ez volt a tenisz aranykora.

A 2000-es évek elejére az előbb említett sztárok mindegyike kikopott a mezőnyből. Jött Federer – jó időben jó helyen volt – , akinek nem volt ellenfele, sorra nyerte a Grand Slam-eket. Ha a 90-es évek közepén jön, a sokkal agresszívebben játszó Sampras minden gyors pályán megverte volna, salakon pedig Agassi vagy Courier végzett volna vele. Talán ha 3-4 Grand Slam-et nyert volna, de világelső sosem lett volna.

No, mindegy, 2010-ben vagyunk, Federer vitathatatlanul kiöregedett, maradt Nadal. Valószínűleg évekig mindent ő fog nyerni, no nem azért mert korszakos zseni, és kiemelkedő teniszező. Vannak vitathatatlan érdemei, küzdeni tudása, labdabiztonsága, lábmunkája.
Edzőként, szakmai szemmel nézve Nadalt olyan a játéka, mintha a régiek közül Agassit és Thomas Mustert öszegyúrtuk volna. Azaz nincs kiemelkedő adogatás; halálbiztos, biztonsági alapütések vannak a háló vonala fölött 0,5-1 m magasságban pörgetve. Ezzel a biztonsági technikával nehéz alapütésekből out-ot ütni, viszont a játék elveszti a dinamikáját. Emiatt veszített Söderling, aki jobb teniszező, de rossz versenyző, lelkileg nem elég stabil, majrés, nem tudott ritmusba, lendületbe jönni, és immár sokadszor veszítette el a fejét.

Visszatérve Nadalra, teljesen hiányzik a röpte a játékából. Nem azért, mert nincs rá szüksége, hanem nincs a kezében az ütés, erőteniszt játszik, nincs érzéke hozzá. Az elmúlt évtizedekben senki sem lehetett huzamosabb ideig világelső, ha nem tudta a szerva-röptét. Komplex teniszezők álltak az élen, akiknek megvolt minden ütése, márpedig Nadalnál nincs sem adogatás, sem röpte.

Ez van, márpedig most évekig Nadal lesz a világelső. Félre ne értse senki, ezt nem szemrehányásként róvom fel neki, egyszerűen nincs ellenfele, nincs utánpótlás. Del Potro esetleg lehetett volna, de lesérült és kétlem, hogy a legjobbak közé vissza tud majd térni, ennyi kihagyás után.

Pár éve megkérdezték Pete Samprast, hogy mi a véleménye a jelenlegi mezőnyről. Azt mondta, beleértve Federert és Nadalt is, hogy viszonylag könnyen verhetők, ha lenne egy olyan játékos, aki adogatás röptét játszik, és nyomás alá tudná helyezni őket. Egy jó adogató, akinek röptéje is van, ugyanakkor stabil támadó alapütései vannak, aki érzi a vonalakat, a pályát, folyamatosan a hálót ostromolva hibára kényszerítené Nadalt. Látványos jó elütést csak néhányat lehet beütni, egy idő után csökken a koncentráció, és az illető hibázik. Az egész meccset tekintve az nyer, aki agresszív. Tény, hogy sokkal több jó röptét lehet beütni, mint elütést, ez mindenkire igaz, Nadalra is. Ha agresszívebb vagy, nyersz. Ez régen is így volt a teniszben, ma azonban ez nem érvényesül, ma senki sem agresszív.

Reménykedjünk egy szebb jövőben, hogy megjelenik egy új, tehetségesebb generáció a teniszben. Addig is nézzük Nadalékat, de azért néha érdemes elővenni egy jó Sampras-Agassi, Sampras-Becker, Becker-Edberg felvételt.